Sziklakert építése, létrehozása

A sziklakert építése szaktudást is igényel…


A sziklakert építése nem is olyan könnyű feladat, mint azt sokan gondolják. Persze lehet a sziklakert építése egy elnagyolt munka is, otthoni próbálkozás, akár ebből is alakulhat ki szép sziklakert, de a sziklakert építése – ha azt komolyan vesszük, és valóban pazar sziklakertet szeretnénk, akkor az egy előre megtervezett, és folyamatos, szinte soha véget nem érő feladat.

A sziklakert egy olyan része az egész kertnek, – amennyiben nem az egész kertünk sziklakert – mely kiemelkedő, hangulatos és szemet vonzó látvány.
A sziklakert építése előtt el kell döntenünk azt, hogy mekkora is legyen a kertünkben az a terület, amit sziklakertnek nevezünk. Lehet az egészen falatnyi is. Akkor érdemes kicsi sziklakertet építeni, létrehozni, ha a kert nem túl nagy, vagy ha szűkebb, keskenyebb területek állnak rendelkezésünkre. A sziklakert építése ez esetben is kíván némi tervezni valót. Például jó azt előre tudni, hogy kis növésű sziklakerti növényeket tegyünk bele, hiszen a falatnyi kertbe az való.
Így tehát érdemes előre olvasni a szakirodalomban, hogy melyik sziklakerti növény mekkorára is nő várhatóan. Természetesen a növények növekedése során folyamatosan figyelni kell arra, hogy ne váljanak túl naggyá, ne nőjék túl a kis sziklakertet, vagy ne borítsák be az a csöppnyi területet teljesen. Irányítani, vezetni kell a növényeket, így elmondható az, hogy a sziklakert építése valóban nem egy egyszeri művelet, hanem egy folyamatos munka, melynek eredmény egy esztétikus, gondozott sziklakert.

sziklakert építese

Nem csak a növényekre kell ügyelni, hanem a kövekre is. A kisebb sziklakert építése esetében érdemesebb középre tenni egy nagyobb követ, illetőleg szikladarabot, majd kifelé haladva egyre kisebbeket tenni. Persze abban az esetben, ha a sziklakert nem lesz körbejárható, tehát az egyik része fal mellé kerül, akkor a sziklakert építése során érdemes a nagyobb köveket, sziklákat hátra tenni, egészen a falhoz, és úgy haladni egyre kifelé egyre kisebbedő kövekkel.
A sziklakert építése a kövek szempontjából sem fejeződik be ott, hogy letettük a köveket. Egy gondos gazda, aki szereti a kertjét, az mindig nyitott szemmel jár, és például a kirándulások alkalmával meglátja a szép köveket, kavicsokat, amikkel bővítheti a sziklakertje köveinek számát, fajtáját. Természetesen a kövek számának határt szab a sziklakert nagysága. Nem szabad, hogy a sziklakert egy idő után kőhalmazzá váljon.

Nagyobb sziklakert építése esetében szabadabban lehet fantáziálni, tervezni. Itt több nagyobb méretű követ is alkalmazhatunk, illetőleg olyan növényeket is, amelyek magasságuk van, illetőleg amelyek kúszva nagyobb méretűre is terebélyesedhetnek.

A sziklakert építése tehát némi szaktudást igényel, de egy lelkes amatőr, a szép kertet kedvelő ember is ki tud alakítani egy esztétikus sziklakertet…


Oszd meg, e-mailezd:
  • Linkter
  • Internetmedia
  • Reddit
  • del.icio.us
  • Digg
  • LinkedIn
  • Google Bookmarks
  • Yahoo! Bookmarks
  • Mixx
  • BlinkList
  • blogtercimlap
  • blogmarks
  • Live
  • MisterWong
  • Netvibes
  • Propeller
  • Slashdot
  • StumbleUpon
  • Tumblr
  • E-mail this story to a friend!
  • Print this article!
  • Posterous

kategória: kert

Címke: , , , , , Hozzászólás most!

Hozzászólások hírcsatorna1 hozzászólás

  1. Sziklakert és sziklakerti növények | Webtér

    [...] a mellett döntöttünk, hogy a kertünkben lesz egy kis sziklás rész, akkor be kell szerezni a sziklakert építéséhez szükséges anyagokat. Használhatunk murvát, felhasználhatjuk a helyben talált köveket, [...]

Hozzászólás most!

Feed

http://webter.eu / Sziklakert építése, létrehozása